A mi villamosunk

 
Jelképértékűvé válhat

Egy városnak az idők folyamán kialakulnak a jelképei. Debrecen számára ilyen a Református Nagytemplom vagy a Nagyerdő. S mivel immár közel száz esztendeje a Nagytemplom közelében is megáll a villamos, és a Nagyerdőre is azzal a legpraktikusabb kiutazni, tulajdonképpen a villamos is egy lett Debrecen jelképei között. Az 1970-es évek első felének sínfelszedő felbuzdulása után megmaradt egyetlen villamosvonal a debreceniek öniróniájának sajátos formájaként van jelen. A debreceniek körében közkedvelt régi „tuják” , valamint a teljességgel egyedi, kizárólag Debrecen igényei szerint gyártott villamoskocsik pedig igazi ipartörténeti kuriózumként ma is szolgálják Debrecen polgárait. A hajdan korszerűtlennek ítélt, és hatalmi szóval majdnem teljesen felszámolt villamos ma reneszánszát éli Európában: a környezetkímélő tömegközlekedési megoldások egyik legsikeresebb, legnépszerűbb formája. Tisztább levegő, kevesebb zaj, nagy kapacitású, gyors és kényelmes közösségi közlekedés – Debrecen a közlekedés terén a villamoshálózat fejlesztésével léphet leghatékonyabban abban az irányban, hogy polgárai számára élhető, a 21. század kihívásainak is megfelelő város legyen. A közel egy évtizede megfogalmazott tervek az Európai Unió támogatásával hamarosan valóra válhatnak, s Debrecen városa legsűrűbben lakott területeinek polgárait korszerű, környezetkímélő közlekedési lehetőséghez juttatja. Abban bízunk, hogy a 2-es villamos Debrecen jelenkori jelképévé válik majd - a város hagyományaiban gyökerező fejlődésének újabb jelképévé.

Kósa Lajos polgármester


Gyorsabban, kényelmesebben

Az elmúlt években jelentősen megváltoztak a debreceni polgárok közlekedési szokásai, illetve ennek következtében Debrecen közlekedési rendszere is. Ennek hátterében az életszínvonal emelkedése, a városközponttól távoli lakó-, kereskedelmi- és iparterületek kialakulása és fejlődése, illetve a gépjárművek számának nagyarányú növekedése áll. Ezen tényezők miatt a közúti közlekedés a korábbinál még fontosabb szerephez jut, ám az utakon közlekedő egyre több gépjármű miatt a már jelenleg is zsúfolt debreceni úthálózaton várhatóan még hosszabbra nyúlik az utazás időtartama. Ebben a helyzetben a 2-es villamos projekt célja kettős: egyrészt el kell érni, hogy az utazók rövidebb idő alatt érjenek célba, másrészt javítani kell a tömegközlekedés színvonalát, hogy valódi alternatívát nyújtson az egyéni gépjárműves közlekedéssel szemben. Ez csak jól szervezett, magas utazási komfortot nyújtó tömegközlekedési hálózat kialakításával, illetve működtetésével lehetséges. A jelentős forgalmat lebonyolító városrészek között leginkább a közúti forgalomtól elválasztott, külön pályán közlekedő villamos adhat optimális megoldást. Ennek kell adnia a városi közösségi közlekedési hálózat gerincét. A projekt által érintett Mikszáth Kálmán utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca útvonalon a forgalomszámlálási adatok szerint naponta közel 3000 utas közlekedik. A projekt megvalósításával a város északnyugati része és a belváros között nagy kapacitású és magas szolgáltatási színvonalú tömegközlekedési kapcsolat épül ki.

Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 


Nyulasi András

Gyermekkoromból visszaköszönő emlék a debreceni villamos. Az ötvenes-hatvanas szűkös években valódi kirándulásnak tűnt számunkra a Hatvan utcai villamossal kizötyögni a Doberdó utcai gyümölcsös kertekhez, vagy elmenni a Csapó kanyarba Ruzicskához. Nem is beszélve a Vágóhíd utcai Loki pályáról, ahova ’64-ben először mentem focizni a nyitott peronú „tujával”.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy 30 évvel az utolsó szárnyvonal megszüntetése után részt fogok venni az új villamosvonal koncepciójának kialakításában és tervezésének koordinálásában, a Polgármesteri Hivatal projektmenedzsereként. Az egyik első uniós fejlesztési projektként induló, majd a további, soklépcsős előkészítés során kiteljesedő nagyprojekt eddigi élete során számos szakmai és emberi kapcsolat alakult ki. Együtt tanulva, Támogatók, Közreműködők és Partnerek összefogásának az eredménye az, ahol most tartunk.
Az eddigi 4 év alatt számos problémával, buktatóval kellett megbirkózni. Nem csoda, hogy valóban a saját „gyermekemnek" tekintem ez a fejlesztést. A Hivatal – Európai Uniós támogatási forrásokhoz kapcsolódó – fejlesztési programjának felelőseként igazi sikerként éltem meg azt a telefonhívást, amelyben 2008 decemberében tájékoztattak arról, hogy – valamennyi magyarországi nagyprojekt közül elsőként – a debreceni 2-es villamos beruházást elfogadta és támogatja a brüsszeli döntéshozó szervezet.
Az eltelt időszak az előkészítésé volt, most jön a neheze. Az építés és a megfelelő járműgyártó kiválasztása. Ebben a folyamatban egy jól felkészült és elhivatott csapat veszi át az irányítást és végzi el a Támogatási Szerződésben rögzített beruházást, melyben, legnagyobb örömömre, magam is tovább végzem a munkámat.
Remélem, a debreceni lakosok meg fogják érteni és elviselik az építéssel együtt járó kellemetlenségeket és közös sikerként fogják értékelni, amikor majd felszállhatunk az új 2-esre.

Nyulasi András, szakmai főtanácsadó, gazdaságfejlesztési referens

Lakosság

Doró Attiláné, Szekfű utca
Sokszor egymást érik a buszok itt a Dózsa György utcában, büdös és zajos a környék! Én azt várom, hogy a 2- es villamos megváltoztatja ezt – szerintem a környék lakásainak az értéke is emelkedik ezáltal.

Benkéné Prezenszki Mónika, Honvéd utca
Az utóbbi években túlságosan sok lett az autó a környéken, az emberek leszoktak a tömegközlekedésről. Én azt remélem, hogy sokan váltanak majd villamosra, csökken majd az autóforgalom a környéken, és nyugodtabban engedhetjük el a gyerekeket is az iskolába.

Szoboszlai Lajosné, Darabos utcai üzlettulajdonos
A környéken szinte mozdulni sem lehet az autóktól – nem csak az itt lakók, hanem a környéken üzlettel rendelkezők, illetve az ide vásárolni járók miatt is. Szerintem, az új villamos miatt majd kevesebben jönnek erre autóval, hiszen minek is vennék elő, ha kényelmesebben, gyorsabban is bejuthatnak ide.

Bélteki Tünde, Mikszáth Kálmán utca
Csúcsidőben szinte elviselhetetlen a zsúfoltság az itt közlekedő buszokon, hiszen nagyon sokan járnak a környékről a város más részeibe dolgozni. A villamos tágasabb, gyorsabb és csendesebb közlekedést jelent majd. Már nagyon várom!

Erdei Róbert, Békessy Béla utca
Az új villamossal ismét fejlődik Debrecen – a régi, zajos és kormos buszok helyett egy csendes közlekedési eszközt kapunk. Az itt lakók életében ez egy fontos és jó irányú változás!