« Vissza
[2015. július 06.]

Átadták Debrecenben a tíz új jegykiadó automatát – videóval

Debrecen – Az automatákat december közepén kellett volna kihelyezni, így a kivitelezőnek 12 millió forint kötbért kell fizetnie.

Hétvégén kihelyezték, hétfőn pedig átadták a régóta várt jegykiadó automatákat a 2-es villamos vonala mentén, ezzel elkezdődött a tesztüzem. Az automatákból először kedden vásárolhatnak az utasok jegyeket és bérletet (kivéve az éves és negyedéves bérletet), ugyanakkor van olyan berendezés, mely már most működik.

Széles Diána alpolgármester és Nagy Attila vezérigazgató adta át az automatákat

Széles Diána alpolgármester és Nagy Attila vezérigazgató adta át az automatákat

Mint arról a Dehir.hu beszámolt, az automatákat a kivitelező áprilisban szállította le a DKV Salétrom utcai telephelyére, ahol folyamatosan tesztelték a készülékeket. A bevizsgálás során kiderült meghibásodások miatt a megrendelő debreceni önkormányzat és a DKV Zrt. nem vette át a készülékeket, s így nem is engedélyezték az automaták kitelepítését. A készülékeket egyébként már tavaly év végén ki kellett volna helyezni a 2-es villamos megállóiba, a késedelmes teljesítés miatt a kivitelezőnek 12 millió forint kötbért kell fizetnie. A biatorbágyi AQUIS IT Services Kft. közel 93 millió forintért vállalta a munkát, ebből jár vissza 12 millió.

jegykiado2

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a költségek legnagyobb részét, 90,75 százalékát uniós és állami forrásból, 9,25 százalékát saját forrásból fedezték, a jegykiadók telepítése még része a 2-es villamos beruházásnak.

Az érintőképernyős automaták használata egyszerű, néhány érintéssel vásárolhatjuk meg a DKV járatain használható jegyeket.

jegykiado444

Az automata egyszerűsített számla kiállítására is alkalmas, egy ügyfélkód megadásával. Ezt a kódot az Ügyfélszolgálaton történő előzetes, személyes regisztráció során kapják az utasok, melynek megadásával a vásárlást követően egy gombnyomással, közvetlenül kinyomtatható lesz a számla az automatából. A regisztrációhoz szükséges a cégnév, vagy név, irányítószám, település utca, házszám, vagy a postafiók száma, valamint az adószám.

jegykiado3

A vakok és gyengén látók számára is egyszerűen használható, hiszen az automata képernyőjén lehetőség van gyengén látó mód beállítására, ekkor a rendszer hangos tájékoztatást ad a vásárlás menetéről.

Széles Diána alpolgármester elmondta, ezekből az automatákból a nap 24 órájában lehet jegyet és bérletet vásárolni, ráadásul ehhez aprópénzt sem kell magunknál tartani, hiszen a berendezések bankkártyát is elfogadnak. Az automaták a városunkba látogató külföldieknek is megkönnyítik a közlekedést, mivel azokon a menetjegy megvásárlására nyolc nyelven van lehetőség.

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, az egy hónapos tesztüzem alatt a kivitelező elemzi a visszajelzéseket és az esetleges hibákat, ám utána is javítaniuk kell a meghibásodásokat, mivel az eszközök két évig garanciásak. Nagy Attila hozzátette, az a tervük, hogy a közeljövőben az interneten is meg lehessen vásárolni a bérleteket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az utas kap egy kódot, ezt betáplálja az egyik jegykiadó automatába, mely kinyomtatja neki a bérletét.

Az automatákat a Kálvin tér, a Hunyadi János utca, a Dózsa György utca, a Nádor utca, a Dienes László Gimnázium, a DAB-székház, a Károlyi Mihály utca, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Böszörményi út, valamint a Csemete utca elnevezésű megállóhelyekre rakták ki.

Forrás: www.dehir.hu/debrecen/atadtak-debrecenben-a-tiz-uj-jegykiado-automatat-fotokkal/2015/07/06/