« Vissza
[2015. július 04.]

Megkezdte a jegykiadó automaták telepítését a DKV

Debrecen – Új automatákat szerel be a 2-es villamos vonala mentén a megállókba a DKV. A gépeket vasárnap délután helyezi el a társaság.

Megkezdte a régóta várt jegykiadó automaták telepítését a 2-es villamos vonala mentén a DKV. A társaság közlése szerint vasárnap délutántól szerelik be a tíz készüléket a megállóhelyeken, s a DKV arra is felhívja a figyelmet, hogy a munkák miatt zajokra számíthatnak a közelben lakók.

Az automatákat néhány napig még nem lehet majd használni, de várhatóan a jövő hét második felében már vásárolhatnak belőlük jegyeket az utasok. A jegykiadó automaták alkalmasak lesznek jegy és bérlet váltására is, de kezdetben csak jegyváltásra használhatóak majd.

Mint arról a Dehir.hu beszámolt, az automatákat a kivitelező áprilisban szállította le a DKV Salétrom utcai telephelyére, ahol folyamatosan tesztelték a készülékeket. A bevizsgálás során kiderült meghibásodások miatt a megrendelő debreceni önkormányzat és a DKV Zrt. nem vette át a készülékeket, s így nem is engedélyezték az automaták kitelepítését.

A készülékeket egyébként már tavaly év végén ki kellett volna helyezni a 2-es villamos megállóiba, a késedelmes teljesítés miatt a szállítót a szerződésben meghatározott kötbérkötelezettség terheli.

Az automatákat a tervek szerint a Kálvin tér, a Hunyadi János utca, a Dózsa György utca, a Nádor utca, a Dienes László Gimnázium, a DAB-székház, a Károlyi Mihály utca, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Böszörményi út, valamint a Csemete utca elnevezésű megállóhelyekre telepítik majd.

Forrás: www.dehir.hu/debrecen/megkezdi-a-jegykiado-automatak-telepiteset-a-dkv/2015/07/04/