2-es villamos: nem vonul le az ATK konzorcium
Debrecen – Folytatja a 2-es villamos pályájának az építését az ATK konzorcium, a napi tízmilliós kötbért azonban nem hajlandók kifizetni.
A múlt héten csütörtökön, május 31-én járt le a villamospálya megépítésének határideje, ezért a város 90 napig, napi 10 millió forintos kötbért követel az ATK konzorciumtól, az önkormányzat emellett lehívta az 1 milliárd 100 millió forintos bankgaranciát.
A folytatásról eredetileg kedden délelőtt tárgyalt volna az önkormányzat a konzorciumi cégek képviselőivel. A Keviép és a Tóth TD Kft. megjelent az egyeztetésen, a harmadik tag, a konzorciumvezető Arcadom viszont nem. A cég levélben jelezte, hogy június 8-án tudnak tárgyalni az önkormányzattal. A pénteki találkozón már jelent volt az Arcadom képviselője is.A partnerek másfél órán át tárgyaltak. A megbeszélés végén kiderült: a konzorcium folytathatja a munkát. Kósa Lajos polgármester szerint ez mindenki érdeke. A közbeszerzési törvény, az önkormányzat és a konzorcium közötti szerződés, illetve az uniós beruházásokra vonatkozó 100 oldalas szabálykönyv szerint haladhat tovább a munka.
- A szerződés a hatályban van, a garanciákat lehívtuk, tehát aszerint megyünk előre. Nekünk ez kötöttség, nem is tudunk mást csinálni, Fidic sárgakönyv szerinti eljárást folytatjuk, s felszólítottuk, a konzorciumot, hogy folytassuk a munkát – nyilatkozta Kósa Lajos polgármester.
A Fidic sárgakönyv egyébként jogvita esetére is tartalmaz megoldásokat, így megelőzhető a költséges és hosszadalmas bírósági eljárás. Az Arcadom vezérigazgatója szerint ők ennek a szabályzatnak megfelelően már korábban is jelezték, hogy nem tudják tartani a határidőt, ezért csak akkor fizetik ki a napi 10 millió forintos kötbért, ha arra bíróság kötelezi őket, addig nem.
- Egyelőre nem fizetünk. Nyilván ahogy hivatalból meg kell tennie a megrendelőnek a bejelentést, ezt megtette, nyilván mi ezt hivatalból visszautasítottuk, és nyilván majd attól függően, hogy hogyan dönt a harmadik szereplő, akkor derül ki, hogy kell-e kötbért fizetni – hangoztatta Csapó Tamás.
Így akkor előfordulhat, hogy a kötbérről a bíróság dönt majd. A kivitelezést illetően, a május 31-én lejárt szerződésnek új határideje nincs. Az Arcadom szerint leghamarabb jövő nyárra készülhet el a 2-es villamos nyomvonala.
Forrás: www.dehir.hu/debrecen/2-es-villamos-nem-vonul-le-az-atk-konzorcium/2012/06/08/