2-es villamos: új projektvezető
Debrecen a sarkára állt
Új szervezeti garancia lett az eredménye Debrecen városa erőfeszítéseinek: a 2-s villamos építése lendületet vesz. A finanszírozó és az állami szervezetek is elfogadták a megoldást.
„Eredményre vezettek az elmúlt hetek tárgyalásai: a város egy új szervezetet bízott meg a 2-es villamos építésének irányításával, és az új szervezet megfelelő garanciákkal lát neki a munkáknak” – jelentette be Varga László, Debrecen városfejlesztési főosztályvezetője, aki a város részéről végig kísérte az utóbbi hetek tárgyalássorozatát. Emlékezetes, hogy a villamos-projekt kivitelezői az Arcadom Zrt. vezetésével 2012-ben kritikus késedelmet halmoztak fel, és ez a késedelem jogos felháborodást váltott ki Debrecen közvéleményében. A kivitelező konzorcium tagjai, az Arcadom Zrt., a Keviép Kft. és a Tóth T.D. Kft. elfogadták azt a megoldást, amelynek lényege a következő: az eddig irányító Arcadom Zrt. helyébe az ATK Konzorcium Kft. nevű projektcég lép, amelyben a debreceni Keviép Kft-nek van többségi részesedése és irányítási jogosultsága. Az ATK Konzorcium Kft. megteremtette a munkálatok folytatásának pénzügyi és szervezeti feltételeit.
Kulcsfontosságú tényező, hogy az uniós pénzügyi támogatással finanszírozott villamos-projektben meghatározó szerepet játszó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a közbeszerzéseket felügyelő állami szervezet számára is megnyugtató megoldást jelent a Debrecen önkormányzata által kialakított új feltételrendszer.
Szterman Péter, az ATK Konzorcium Kft. ügyvezető igazgatója közölte: az első munkafázis az új járművek átvételéhez legszükségesebb telephely rendbe tétele. Ez nyomban megkezdődik. A szakmai munka új irányítója megerősítette: 2013 folyamán a debreceniek meggyőződhetnek arról, hogy jó kezekbe került a hányatott sorsú villamos-projekt, és szép eredménnyel zárul.





.jpg)