« Vissza
[2010. szeptember 16.]

Hamarosan robog a villamos

Debrecen – 2013-ban birtokukba vehetik a debreceniek az új villamosvonalat. A munkálatokból már látszik is ez-az. A villamoshoz sok-sok zöld terület is tartozik majd.

A szerdai sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester elmondta: 17, 6 milliárd forintba kerül ez a nagy projekt. A pénzből 16 milliárdot hazai kormányzati, illetve uniós forrásból finaszíroznak. Az önkormányzat önrésze 1,6 milliárd forint. Kósa Lajos emlékeztetett: valamikor sokkal több villamosvonal volt a városban, Pallagra is ki lehetett jutni így.
Az útvonalról a polgármester elmondta: a város észak-déli tengelyében lakótelepek épültek, körülbelül 80 ezer lakossal. Minden mérés azt igazolta: a busz már nem tudja ellátni ennyi ember kiszolgálását. Úgy tűnik, hosszú közbeszerzési eljárás végeztével a járműtender is sínen van. (18 villamos bezserzéséről van szó.) "2 év múlva a villamos járni fog" – mondta a polgármester. Közvélemény-kutatások eredménye szerint az útvonallal a megkérdezettek 93 százaléka egyetért

Zöld is lesz bőven

Majd Hajdu László, a konzorcium képviselője (egyben az Arcadom Építőipari Zrt. vezérigazgatója) vette át a szót: 4,4 kilométer hosszú lesz az új villamosvonal, plusz 2,5 kilométert közösen fog használni a régi és az új vonal. Ahol lehet, fűvel borított pályát építenek. 385 fa és 2200 cserje szépíti majd a villamos vonalát. 14 megálló és digitális utastájékoztató is tartozik majd az új vonalhoz. A Salétrom utcai telep is megújul: új kocsiszínek, kocsimosó épül. A régieket is felújítják.
A határidő 2012. május 31. Üzemszerűen a 2-es villamos 2013-tól fogja szolgálni a debreceniek kényelmét.

Itt fog járni az új villamos

A 2-es villamos útvonala: a Plázáig közös az egyessel, majd: Hunyadi utca- Csemete utca- Dózsa György út- Malompark- Thomas Mann utca- DAB- székház- Mikszáth Kálmán utca- Böszörményi út I, II., - Doberdó utca- Kartács utca- Békéssy Béla utca.
A tájékoztató végeztével Kósa Lajos és Hajdu László közösen ültettek egy fát, emlékeztetve ezzel is arra, hogy a villamos kiemelkedően környezetbarát közlekedési forma.

Forrás: http://www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/debreceni-hirek/2010/09/15/161237/hamarosan_robog_a_villamos.html