Már tizenöt spanyol villamosa van Debrecennek
Debrecen – Újabb szerelvényt szállított a cívisvárosba hétfőn a spanyol gyártó. A villamosok közül tizenháromnak már megvan az engedélye.
Megérkezett egy újabb spanyol villamos Debrecenbe. A járművet hétfőn délelőtt rakták sínre az Ispotály utcán.

Már tizenöt villamost hoztak Debrecenbe a spanyolok
Kilenc óra után néhány perccel még a kamionokon, két darabban volt a CAF villamos. A jármű részeit egymás után helyezték sínre, majd összeszerelték őket. Ez a 15. új villamos, a következő hetekben még három járművet szállítanak Debrecenbe.
A Debrecenben lévő szerelvények közül tizenhárom már megkapta a szükséges engedélyeket, így ezek szerdától már utasokat is szállítanak a 2-es vonalon.
Az első új villamos tavaly májusban érkezett a városba. A vadonatúj szerelvények alacsony padlósak, egyterűek, mindegyik légkondicionált, összesen 221 utas szállítására alkalmasak. A CAF még három villamost szállít Debrecenbe, a tervek szerint márciusra már mind a 18 Debrecenben lesz.
Forrás: www.dehir.hu/debrecen/mar-tizenot-spanyol-villamosa-van-debrecennek/2014/02/24/





.jpg)