Megújul a DKV telephelye
Debrecen - Megújul a DKV Salétrom utcai telephelye. A 2-es villamos projekt miatt többek között átépítik a tárolócsarnokot és kicserélik a meglévő vágányokat is.
A hamarosan épülő új villamosvonalhoz a jelenleg működő kiszolgáló infrastruktúrát is fejleszti a debreceni közlekedési vállalat.
A beruházás során a meglévő kocsiszínt, a tárolócsarnokot, a kocsimosót, a vágányokat, a kitérőket és a felsővezeték-hálózatot is elbontják, helyettük újakat építenek. Ezen kívül felújítják a műhelyépületeket, valamint átépítik a közműveket.
A telephelyen egy közel 300 négyzetméteres alapterületű új áramátalakító gépház is megépül. A munkálatokra azért van szükség, hogy a telep megfeleljen a mai kor követelményeinek és alkalmas legyen az új villamosok fogadására, biztonságos üzemeltetésére. A DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén a bontási és építési munkákat két ütemben végzik el.
A kivitelező ATK Debrecen Konzorcium február 7-én vette át a munkaterületet. A munkálatok a közművek áthelyezésével, épületbontással kezdődnek.
Az összesen nyolc hónapon át tartó beruházás nem lesz hatással a villamosforgalomra, az utasszállítás a kivitelezés ideje alatt is a megszokott rend szerint történik majd.
Forrás: dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2011/02/07/170101/megujul-a-dkv-telephelye/





.jpg)