Sajtóarchívum

2011.01.20.
Kettes villamos: kezdődik a hatodik felvonás

Debrecen – Eddig 6,6 millió forint bírságot és igazgatási szolgáltatási díjat kellett megfizetnie az önkormányzatnak és a DKV-nak…
Várhatóan februárban jelenik meg a 2-es villamos járműbeszerzésére kiírt – immár hatodik – ajánlati felhívás. Jelenleg a kötelező előzetes minőségbiztosítás zajlik – tudtuk meg Pajna Zoltántól.

2010.11.30.
Bírósághoz fordul az önkormányzat

Súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által hozott, a debreceni 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos elutasító döntést a város önkormányzata, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz - jelentette be Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester kedden sajtótájékoztatón.

2010.11.30.
Az új villamos csak 2013-ban állhat forgalomba

Az ötödik debreceni villamostender is érvénytelen lett, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság helyt adott a spanyol CAF cég fellebbezésének.

2010.11.30.
Villamos: az alacsony padlón buktunk el

Debrecen – Törvényt sértett a DKV is és a város is – állapította meg hétfői határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság. De akkor hogy lesz így novemberben szerződéskötés?

2010.11.30.
2-es villamos: bírósághoz fordul Debrecen

A város jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság elmarasztaló határozatát