Sajtóarchívum
Súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottságnak a 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos elmarasztaló határozatát a debreceni önkormányzat, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz - ezt Pajna Zoltán alpolgármester jelentette be kedden Debrecenben.

Budapest - Ötödször is megsemmisítették a villamosok gyártására kiírt debreceni pályázat eredményét.
Jóllehet a 2-es villamosvonal járműbeszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat ötödik fordulója is eredménytelenül záródhat, Pajna Zoltán alpolgármester nem lát arra esélyt, hogy az eddigi pályázók helyett a magyar érdekeltségű Ganz legyen a befutó.
Debrecen – Bár igazából az lenne az újszerű, ha a 2-es villamos kapcsán végre szerződéskötésről számolhatnánk be, mégsem erről szól a hír most sem. A vesztesek az aláírási jogot is vitatják, sőt lehet, új eljárás indul.

.jpg)