« Vissza
[2012. december 12.]

Kiszorítják Demján cégét a 2-es villamosból

Debrecen – A konzorcium két tagja, a Keviép és a Tóth T.D. megunta az Arcadom tétlenkedését. Márciusra befejeznék az új remízt, decemberre pedig elkészülne a pálya.

Amint azt a Dehir.hu pénteken megírta, a Keviép Kft. és a Tóth T.D. Kft. megelégelte a patthelyzetet és elkezdte a munkát a 2-es villamos telephelyén. A cégek tagjai a kivitelező konzorciumnak, de eddig az Arcadom kérésére háttérben maradtak. Most mégis úgy döntött a debreceni és a budapesti vállalat, hogy rajtuk nem fog múlni, elkezdik a villamos telephelyének téliesítését. A beruházásról volt szó a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorának kedd esti adásában, ahol Cserős Attila, a Keviép Kft. projektvezetője volt a vendég.

A 2-es villamos pályájának a folyamatban lévő szerződésmódosítás szerint 2013. december 20-ig kell elkészülni, de a projektvezető szerint van ennél sokkal szorosabb határidő is.

- A legsürgetőbb feladat, hogy március 19-ére a DKV telephelyén épített remízben, illetve annak környezetében meg tudjuk teremteni azokat a feltételeket, amelyek az érkező spanyol villamosok fogadásához szükségesek. Gyakorlatilag ez adja az apropóját annak, hogy úgy döntött a Keviép Kft. és a Tóth T.D. Kft., hogy folytatja a munkát. Egyrészt meguntuk a tétlenséget, másrészt – jogosultságunkat és kötelezettségeinket figyelembe véve – úgy határozott a két cég, hogy függetlenül az Arcadom egyeztetéseitől, befejezzük a csarnokot, hogy ne kerüljön a város még sanyargatottabb helyzetbe a járműtender kapcsán. Nyilvánvalóan a spanyol világcég nem szokott ilyen kényelmetlen helyzetekhez, és nagy valószínűséggel érvényesíteni fog mindenféle lehetőséget, amivel csökkentheti a költségeit – indokolta a döntést Cserős Attila.

A projektvezető azt is elárulta, hogy eddig azért nem haladt a tervezettnek megfelelően a munka, mert idén április 3-án az Arcadom kérése kötöttek egy olyan konzorciumon belüli szerződést, amely kimondta, hogy a Keviép és Tóth T.D. kivonul a kivitelezésből.

- Ezt a megállapodást egyéb érdekeltségek mellett tettük, annak hitében, hogy nem áll meg a projekt. Az Arcadom azt kérte, hogy egyeduralkodó legyen szervezésileg, pénzügyileg, valamint a projekt menedzselése szempontjából. Az egyetemes felelősségünk kapcsán mi is drukkoltunk, hogy az Arcadom meg tudja találni a finanszírozás megfelelő formáját, illetve meg tudjon állapodni a várossal a szerződésmódosításról, de ez nem sikerült. A Keviépnél az tette be a kaput, hogy amikor november közepén az egyik projektmenedzser vállalat visszalépett, akkor az Arcadom egy olyan céget hozott volna be a projektbe, amelyik valóban dolgozni is akart. Ez bennünket hátrányosan érintett volna, hiszen azt sugallná, hogy a Keviép meg a Tóth T.D. nem megfelelő hozzáállása vezetett a jelenlegi helyzethez – magyarázta Cserős Attila.

A projektvezető elmondta, hogy bár vannak hátráltató tényezők, de már nem tudnak tovább várni, így a két cég nekivág az építkezés folytatásának.

- Nincsenek nálunk az érvényes, mérnök által jóváhagyott kiviteli tervek, mert márciusban az Arcadom a terveket és a szerződéseket elvitte a Keviép által biztosított irodából, de jogosultak vagyunk rá. A konzorcium rendelte meg a terveket a Főtervtől, most kértük, hogy nem kizárólagos használattal, de legalább korlátlan betekintéssel mi is hozzájuk férhessünk – mesélte Cserős Attila.

Az alvállalkozók kifizetéséről szólva a projektvezető kiemelte, hogy az önkormányzattal kötött április 3-ai megállapodás óta már közvetlenül a Keviépnek fizetik azokat a munkákat, amiket ők végeznek. A Keviép a megállapodásban rögzített összeg megérkezését követően napokon belül minden alvállalkozóját ki is fizette. Cserős Attila hozzátette, hogy a jövőben még több alvállalkozót szervezhetnek be, hiszen az Arcadom részét is be kell fejezniük. Adott esetben, ha az alvállalkozó kéri, akkor közvetlenül a várostól kaphatja a pénzét, de a Keviép eddig sem tartozott egyetlen alvállalkozójának sem.

- Nem úgy lesz, hogy a Keviép és a Tóth T.D. megcsinálja, amit meg tud, hanem teljesen befejezzük a beruházást. Nem mindent saját kapacitással, hanem azokat a garanciával, referenciával és szakmán belüli ismertséggel rendelkező alvállalkozókat kívánjuk bevonni, akiket már az Arcadom is be akart szervezni, de sokukkal nem tudott megállapodni. A Keviép és Tóth T.D. áttekintette a hátralévő feladatokat, elkészítette a műszaki terveket és felállította azt a pénzügyi ütemtervet, aminek finanszírozása mentén a két cég képes befejezni a munkát – jelentette ki Cserős Attila projektvezető.

Forrás és videó: http://www.dehir.hu/debrecen/2-es-villamos-az-arcadom-nelkul-fejezi-be-a-beruhazast-a-keviep-es-a-toth-t-d/2012/12/12/