« Vissza
[2013. április 16.]

Tények és tévhitek a 2-es villamosról

Debrecen – Lakossági fórumokon tájékozódhatnak a 2-es villamos beruházás állásáról a debreceniek. Az első fórumon, a Vénkertben mi is ott voltunk.

Lakossági fórumokat tartanak önkormányzati képviselők a napokban a 2-es villamos pályájának építésről és a teljes beruházás állásáról. Az első fórumon, a Vénkertben Papp László alpolgármester, önkormányzati képviselő volt a házigazda. Papp László úgy nyilatkozott: “az elmúlt hónapokban új lendületet kapott a program végrehajtása, és nagyon bízunk benne, hogy most már minden nehézség mellett is, de ez év végére mind a pályaépítést, mind a járművek beszerzését annak rendje és módja szerint sikerül lebonyolítani”.

A Vénkertben kezdődött a fórumok sora

A Vénkertben kezdődött a fórumok sora

A fórumon sok fontos kérdés merült fel a beruházás kapcsán. Akadt olyan érdeklődő, aki oldalakat jegyzetelt. A lakók leginkább a villamos projekt pénzügyi hátterére voltak kíváncsiak. Érkezett kérdés arra vonatkozóan is, hogy mennyi pénzt vett fel a korábbi konzorcium, s ki a felelős a kifizetésért.

Pajna Zoltán alpolgármester erre azt a választ adta, hogy „felelőst nem kell keresni, a pénz nem tűnt el, mert visszautalták. Ami előleget eddig elszámoltak, a mögött tényleges teljesítés van.” Pajna Zoltán elmondta, közel 2,6 milliárd forint értékű számlát fizettek ki eddig.

A fórumon elhangzott, hogy július végéig a Thomas Mann utcáig elkészül a pálya, és az is, hogy az 1.-es villamos vonalán azért kellett megemelni a peronokat, hogy az alacsonypadlós 2-es szerelvényekről akadálymentesen lehessen le- és felszállni. Olyan érdeklődő is volt, aki a tömegközlekedési útvonalakra volt kíváncsi. Volt, aki azt hallotta, a villamosvonal mentén nem járhatnak majd autóbuszok.

Ez tévhit, hangoztatta Csányi Jenő, a DKV Zrt. forgalmi igazgatója, aki úgy fogalmazott, „nem lehet elvinni a buszvonalakat a villamos mellől, mert máskülönben az átszállási lehetőségek és az átszállási kapcsolatok megszűnnének.”

A tömegközlekedés jövőbeni tarifáira többen is kíváncsiak voltak. Lesz-e nagy mértékű áremelés? – tudakolta egy hölgy.

Varga László városfejlesztési főosztályvezető úgy nyilatkozott: szakemberek vizsgálják, hogy kell-e változtatni a DKV jelenlegi tarifáin. Kiemelte, mindenképp figyelembe kell venniük, hogy a közlekedési társaság bevételei ne csökkenjenek.

A lakossági fórumsorozat a következő napokban folytatódik. Kedd délután a Dienes Gimnáziumban válaszolnak az ott lakók kérdéseire. Csütörtökön este 6-kor a Csokonai Gimnáziumban, jövő hétfőn a Hajó Utcai Óvodában, jövő kedden pedig az Újkertben tartanak fórumot.

Időpontok, házigazdák és helyszínek:

Április 16., 18 óra: Fodor Levente – Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola
Április 18., 18 óra: Szilágyi László – Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
Április 22., 18 óra: Papp Csaba – Hajó Utcai Óvoda
Április 23., 18 óra: Dánielfy Zsolt – Újkerti Közösségi Ház

Forrás: www.dehir.hu/debrecen/tenyek-es-tevhitek-a-2-es-villamosrol/2013/04/16/

Videó: www.dehir.hu/videogaleria/lakossagi-forumot-tartottak-a-2-es-villamosrol/